Nemzeti balettintézet – tetőfelújítás

Hogyan lehet egy műemlékvédelem alatt álló épület tetőszerkezetét úgy felújítani, hogy ne sérüljenek az értékes gipsz díszítések? Úgy, hogy olyan szakember végzi a felújítást és a faanyagvédelmet, aki jól ismeri a faszerkezeteket és több alternatív megoldást is ki tud dolgozni!

Így történt ez a Drechsler palota földszinti boltozatos födémfelújításánál is. Miután a faanyagvédelmi szakvéleményt készítő Papp László faanyagvédelmi szakmérnök megvizsgálta és azonosította a gomba- és rovarkárosítókat, az erős károsodás ellenére a tartószerkezet faanyagainak és díszítésének megmentésére törekedve irányította a  kivitelezési munkálatokat. A megmenthető tartószerkezetek pótlásával, segédszerkezetek építésével és – természetesen – XILIX gél Fongi+ védőszeres kezeléssel törekedtek az értékes műemléki értékek megőrzésére.

(A szakember elérhetősége megtalálható a “szakemberek” menüpontban a szakértők között).